Zsuzsi szüléstörténete 2023.03.02.

A következő szüléstörténet elképesztően inspiráló, mivel annak ellenére, hogy nem volt mentes orvosi beavatkozásoktól – oxitocin, kikönyöklés, gátmetszés -, mégis megtörtént a csoda, a beavatás. Zsuzsinak - a babája megszületése után közvetlenül - misztikus élménye volt. A bábák és a perinatális pszichológusok is úgy gondolják, hogy amikor a nő teste megnyílik, hogy a világra bocsásson egy újszülöttet, akkor pszichésen is megnyílik; élet és halál átjárójában áll, két világ között. Zsuzsi megtapasztalhatta ezt, és azt hiszem, ez az élmény egy életre meghatározó lesz. Gratulálok, Zsuzsi, és sok boldogságot kívánok ??
„Kedves Évi!
Azért írok Neked, mert 2023. február 21-én megszületett a kislányunk Janka Júlia 2780 grammal és 50 centivel. Ha nem bánod, megosztanám a szülés történetemet, hátha tudok segíteni ezzel más nőtársamon. ??
A szülés osszessegeben óriási élmény volt, vegyes érzelmekkel tele. Még visszagondolva igencsak kavarognak az érzések és a gondolatok a fejemben, néhol vannak fekete foltok, amikor a fájdalomtól nem láttam és nem hallottam, úgyhogy van minek kitisztulnia még, de a "végeredmény" ha szabad így fogalmazni, magáért beszél.
Nagyon sokat segítettek a felkeszítőn adott jó tanácsok, mindezek ellenére persze nem teljesen úgy alakult, ahogy azt fejben "elterveztem", de úgy érzem, hogy azért elég szerencsésnek mondhatom magam, hogy jó orvos és szülésznő kezébe kerültem, illetve, hogy a párom mindvégig ott volt mellettem, fogta a kezemet és a nagyon nehéz, számomra olykor kínosnak számító pillanatokban sem veszítette el a józanságát és ott tudott lenni lélekben mellettem. Igazából minden fájás után el szerettem volna Neki mondani, hogy mennyire jó hogy itt van, és hogy mennyire szeretem, de a fájdalomtól leginkább csak szuszogni (néha azért Metallica koncert szerűen hörögni) tudtam csak.
Hétfőn délelőtt 10-kor mentem be a Margit kórházba tágulásos vérzéssel és fájásokkal. Akkor még nem hittem el, de a doki azt mondta, hogy szerinte ma még találkozunk vagy lehet este az ügyeletes orvossal. Mondtam magamban, hogy "haha persze persze, mint múltkor a nyákdugónál"....aztán...délben elindultak a 20 perces fájások, amik délután 4-re 10 percesekké, majd este 9 felé 5 percesekké fajultak, illetve jöttek a 2 percesek is. Akkor mondtam páromnak, hogy menjünk a kórházba, ülni már nem igazán tudtam a fenekemen, úgyhogy félig feküdve voltam a kocsi hátsó ülésén. Este 10-kor befektettek, felvették az adataimat és bementünk a teljesen üres vajúdó szobába. Aznap este egy lélek nem volt rajtunk kívül, úgyhogy lényegében szinte magán ellátásban részesültem TB alapon, ami azért volt számomra kicsit vicces, mert én alapvetően azért szeretem, ha nem nézik, hogy szenvedek. Eleinte furcsa volt, hogy bejön néha a szülésznő és nézeget, közben próbálok konszolidáltan vajúdni, aztán hajnali 2-re elengedtem ezt a visszafogottságot (itt adtak oxitocint, epidurált nem kaptam és nem is kértem) és már nem érdekelt, hogy a páromon kívül más is lát és hall. Végül kedden hajnali 5 és 6 óra magasságában a doki bácsi elérkezettnek látta az időt a tolásra és végrehajtott egy gátmetszést is, mert kisbabánk fejecskéje nem fért át teljes egészében. (Őszintén szólva itt azért megjegyezném, hogy előtte császármetszésért könyörögtem, úgyhogy voltak gyenge pillanatok, de kedvesem végig erős volt helyettem is.) Amikor a szülésznő a hatodik hasamba könyökölés után (mert ilyen is volt) megkérdezte tőlem, hogy megsimogatom-e a buksiját a kislányomnak, csak annyit tudtam mondani, hogy "majd ha megszületik"...és végül hajnali 6 óra 10 perckor egy óriási öröm kiáltással (ami én voltam) kibújt a legszebb kisbaba a világon. Sírtunk, nevettünk, én pedig végre ki tudtam fejezni a hálámat a párom felé és örömkönnyek közepette szemléltem kislányunk minden testrészét, közben kinéztem az ablakon. Éppen kelt fel a nap és gyönyörű sugarában láttam arcokat...arcokat, akiknek fizikai teste már régen elhagyta a földi világot és valami mérhetetlen megkönnyebbülést, boldogságot éreztem. A varrás már szinte nem is fájt, a 2 óra aranyóra pedig valami fantasztikusan felszabadító volt.
Mire észbe kaptam, már jöttek is értem, lezuhanyoztattak, átvittek a szülésztre, a kisbabám valahol vizsgálaton, a párom arcát pedig elnyelte a kórházi félhomály. Kikötöttem egy kórteremben, 2 nagyon kedves hölgytársammal, akikkel kábultan beszélgettünk kicsit, majd egy félnapos kiadós alvás után már rohantam is a védőnőkhöz, hogy láthassam a kislányomat és megkezdődhessen a közös életünk...és csak most jövök rá, hogy eddig nem is éltem igazán, pedig rengeteg mindent csináltam már életemben, mégis most érzem azt, így az első időkben, hogy valójában sokkal nagyobb kaland lesz az életünk így hárman, mint eddig valaha is volt.
Sok-sok szeretettel:
Zsuzsi”


Kövess minket a Facebook-on!